Felejthetetlen nap Budaörsön: ilyen volt az idei Hungarian AeroPress Championship!

Nagy Gábor

Szeptember 27-én ismét a RÖAST Coffee szervezésében került megrendezésre a Hungarian AeroPres Championship hazai döntője, ezúttal Budaörsön, a PostArt hangulatos terében. A tavalyi évhez képest még erősebb mezőny gyűlt össze: idén már 36 versenyző mérettette meg magát több fordulón keresztül, hogy kiderüljön, ki állhat a dobogó legfelső fokára – és ki képviselheti Magyarországot a világbajnokságon Dél-Koreában, 2025. december 5–6-án, Szöulban.

Így nézett ki a versenynap

Ahogy minden évben, idén is a kreativitás, a közösség ereje és a kávé szeretete állt a középpontban. A megmérettetés célja nem csupán az volt, hogy kiderüljön, ki készíti a legfinomabb AeroPress-kávét, hanem az is, hogy összehozza a kávé iránt rajongókat – legyenek akár profi, akár hobbi baristák. Idén külön figyeltünk arra is, hogy azok is otthon érezzék magukat, akik nem versenyzőként, hanem kávérajongóként érkeztek: számukra délelőtt a RÖAST Coffee Hangout kínált izgalmas programokat

az alábbiak szerint:

  • - kávékóstolások espresso, filter és cold brewvariációkban
  • - technológiai bemutatók a La Marzocco Home és azEureka jóvoltából
  • - vízteszt a BWT-vel – avagy hogyan hat a víz akávé ízére
  • - specialty finomságok: OATLY signature italok,Rawbite energiaszeletek
  • - frissítő újdonságok: KULT vízikefír és ROYkombucha
  • - gasztronómiai kedvencünk, a Kisnápoly frissensült pizzái
  • Ezzel egy időben zajlott az angol nyelvű Sensory Workshop, amelyet Nagy-Bertók Anita és Edita Chodarcevic vezettek,

    majd ezt követte a nagy érdeklődésnek örvendő „Farm to Cup” kerekasztal-beszélgetés, több mint 50 résztvevővel.

    A beszélgetés szakmai vendégei voltak:

    - Tóth Márk – Bányai Specialty Coffee Concept

    - Elżbieta Citak-Stosik – green coffee trader, Bero Polska (NKG Group)

    - Edita Chodarcevic – minőségbiztosítási vezető, Union Hand-Roasted Coffee (London)

    A verseny izgalmai

    A versenyzők mind ugyanazzal a versenykávéval és AeroPress eszközzel dolgoztak. A versenykávét csupán 48 órával a verseny előtt ismerhették meg, így mindössze két napjuk volt arra, hogy kikísérletezzék saját, egyedi receptjüket.

    Ezt a receptet kellett szeptember 27-én a zsűri előtt bemutatniuk – egyetlen csészében megmutatva mindazt, amit szakmailag és kreatívan képviselnek. A fordulók során vakteszt döntött: a zsűri kizárólag az íz alapján választotta ki a továbbjutókat. A pontozásnál a kreativitás, a technikai precizitás és a kávé iránti szenvedély voltak a legfontosabb szempontok.

    A zsűri tagjai idén is világszínvonalú szakemberek voltak:

    - Edita Chodarcevic – SCA (Specialty Coffee Association) hivatalos oktató, WCE (World

    Coffee Events) érzékszervi bíró és Q instructor

    - Akócs Levente – Tamp & Pull, Head Barista

    - Elżbieta Citak-Stosik – green coffee trader, Bero Polska

    És a győztes…

    Hatalmas izgalmak közepette, több kört követően megszületett az eredmény: a 2025-ös Hungarian AeroPress Championship bajnoka Sághi-Srek Zsófi lett! Ezzel ő képviselheti Magyarországot a World AeroPress Championship világdöntőjén, amelyet 2025. december 5–6-án rendeznek meg Szöulban, Dél-Koreában.

    A 2025-ös verseny hazai dobogósai:

    1. hely: Sághi-Srek Zsófi

    2. hely: Kovács Alex

    3. hely: Lukács Attila

    Bemutatkoznak dobogósaink – és felfedjük a recepteket is!

    3. helyen Lukács Attila

    Attila 2019-ben ismerkedett meg igazán a specialty kávék világával, amikor Jarjabka Zoltántól tanulta meg az alapokat. Eredetileg baristaként szeretett volna dolgozni, de az élet másfelé sodorta. Néhány versenyen ugyan elindult, főként filterkávékkal, majd hosszabb szünet következett. 2025-ben Kovács Alex hívására tért vissza a Filter Napok eseményre, ami újra felébresztette benne a kávékészítés iránti vágyat – és ennek köszönhetően végül a Magyar Aeropress Bajnokság harmadik helyét szerezte meg.

    Receptje:

    - Kávé: 18 g

    - Őrlő: Comandante C40 Mk3 – 30 klikk (közepes őrlemény)

    - Víz: 200 ml, 82°C

    1. A kávét megőrölte, majd az AeroPresst fordított pozícióban előkészítette.

    2. 0:00-nál 30 g vizet öntött rá.

    3. 0:20-nál 10-szer megkeverte, majd 10 mp-et várt.

    4. 0:30-nál a maradék 170 g vizet hozzáadta.

    5. 0:50-nél 5-ször megkeverte.

    6. 1:10-nél ráhelyezte a szűrőtartót, majd megfordította az eszközt.

    7. Kb. 1:50-ig nyomta le (kb. 30 mp préselési idő).

    2. helyen Kovács Alex

    Alex 2,5 éve foglalkozik kávéval, de igazán az elmúlt 9 hónapban merült el a filterkávék világában.

    Jelenlegi munkahelyének, a Daily Dose Café-nak köszönheti, hogy ez a szenvedélye a mindennapjai

    részévé vált.

    Leggyakrabban V60-as eszközt használ, de folyamatosan keresi az „igazit” – és ez a kíváncsiság vitte

    el az idei verseny dobogójáig.

    Receptje:

    - Őrlő: 1Zpresso 5.5

    - Filter: 2 papír

    - Adag: 18 g kávé, 185 g víz

    - Metódus: Inverted

    - Víz: 96°C, 80 ppm

    1. 18 g kávét őrölt RDT-vel előkészítve, majd az invert AeroPressbe tette.

    2. 130 g 96°C-os vízzel felöntötte, 6-szor megkeverte.

    3. 2 papírfiltert benedvesített és a helyére illesztett, közben előmelegítette a servert.

    4. 40 mp-nél ismét 6-szor keverte, majd szintig töltötte az AeroPresst.

    5. 1 percnél megfordította, és 1:30-ig nyomta le.

    6. A 99–105 g kávét 55 g, 70°C-os vízzel hígította.

    És jöjjön a várva várt győztes recept is!

    1. helyen Sághi-Srek Zsófi

    Zsófi első kávés emléke gyerekkorából származik: hatévesen, egy kávézó mellett elhaladva jelentette

    ki, hogy „amikor felnövök, én biztosan nagyon fogom szeretni a kávét”.

    Mindig is egy könyves kávézó megnyitása volt az álma, de a valódi kávés karrierje idén tavasszal

    kezdődött a Mantrában, miután korábban egy multinacionális kávézóláncnál dolgozott diákként.

    Otthon már 6–7 éve kísérletezik kávékkal, és az AeroPress mindig is közel állt hozzá – ezért is döntött

    úgy, hogy benevez a versenyre. A győzelem számára igazi álom beteljesülése.

    Zsófi győztes receptje:

    - Pozíció: Inverted

    - Filter: 1 benedvesített Classic

    - Őrlő: Comandante C40 MK4 – 28 clicks

    - Víz: 88°C, 30 ppm magnézium

    1. 20 g kávét őrölt, majd levegőpumpával kifújta az ezüsthártya egy részét.

    2. 18 g kávét helyezett az AeroPressbe.

    3. 50 g vízzel felöntötte, a 20 mp-es bloom alatt 2–3-szor megkeverte.

    4. 180 g-ig újra felöntötte, ismét 2–3-szor megkeverte.

    5. 240 g-ig töltötte, majd ráhelyezte a filter kupakot.

    6. 1:30-nál az egész AeroPresst körkörösen megmozgatta, majd átfordította.

    7. 40 mp alatt lenyomta, végül oda-vissza átöntötte két server között.ű

    Gratulálunk mindhárom dobogósnak és minden versenyzőnek, akik bátorsággal, szenvedéllyel és szívvel álltak ki a színpadra! Köszönjük minden versenyzőnek, támogatónak és vendégnek, hogy velünk töltötte ezt az izgalmas napot. Külön köszönet a PostArtnak, partnereinknek és a RÖAST Coffee csapatának a profi szervezésért. Találkozunk jövőre – de előtte irány: Szöul!

    World of Coffee
    AeroPress
    Sensory
    Workshop
    Cupping

    Írj nekünk üzenetet

    Add meg a vezetékneved!
    Add meg a keresztneved!
    Kérlek, ellenőrizd le a telefonszámod!
    Kérlek, írd le, miben segíthetünk!
    Köszönjük!
    Az üzenetedet megkaptunk, 1 munkanapon belül felvesszük veled a kapcsolatot!
    Sajnos nem sikerült az üzenet elküldése! Próbáld újra, ha nem sikerül, írj nekünk az info@roastcoffee.hu email címre.